Húsz kilóméterrel arrébb egy nagy tábla hirdetett valami privát területet. Szaszirálysága volt kiírva. Lehúztam az út szélére, és bár szégyellem de beletúrtam a nagyi táskájába és megkerestem a kulcsát.

Egy ezüstös medál díszelgett rajta amin szép, kacskaringós betűkkel állt az, hogy: SzaSzi. Bekanyarodtam és rájöttem, hogy innentől az út ami eddig földes volt, mostmár aszfaltozott és kezdődik egy erdő. A további utat szó szerint gördülékenyebben tettük meg. Az erdő hirtelen befejeződött és egy palota jelent meg előttem. Vagyis annak tűnt. Teljesen szimmetrikus volt és a bokrok természetesen a SzaSzi feliratot formálták. Ez mind azért tűnt fel az éjszaka közepében is, mert ki volt világítva. Az egész. Olyan volt mint egy világító-torony. Kiszálltam a kocsiból, hogy kopogjak a ház ajtaján. Ugyanis bent égett a villany. Nyílt az ajtó.

- Elnézést, bár elég új vagyok, azt tudom, hogy maga nem Szabadi Szindi.-egy jóképű férfi mondta ezt, aki első látásra nem volt szimpatikus. Nem is köszönt! Feltehetőleg a nagyit hívják Szabadi Szindinek.

- Nem, valóban nem én vagyok, de ott van a kocsimban. Alszik. Magádtól aludt el, nehogy azt higyje hogy én csináltam valamit. Mármint azon kívül hogy véletlenül neki mentem. Nem direkt volt és aztán elvittem lottózni!

- Alszik?- szakított félbe a férfi meglepetten.

- Igen... Tudja, az emberek szoktak aludni. Amikor fáradtak, vagy álmosak. Vagy hasonló.

- Én is tudom! Ne nézzen ostobának! De Mrs. Szendi nem szokott. Egy hete vagyok itt, azóta nem aludt. Az öreg naplójában, marmint aki előttem dolgozott itt, az állt, hogy nem is tud aludni, mert olyankor álmodik. Van egy visszatérő álma, állítólag a gyermekéről akit elvesztett mikor megtámadták az áruházat. És mindig ordibálva ébred fel. Nagyon durva, körülbelül olyan mintha...

Ekkor vérfagyasztó sikítás hallatszott a kocsimból. Olyan volt mintha minimum nyúznák a nagyit. Rögtön oda szaladtam.

- Nagyi! Jól van?!- rángattam meg. Nagy sokára felriadt a rémálomból és nehezen szuszogva nyitotta ki a szemét.

- Bendegúz! Bendegúz, hol vagy?- szólt erőtlenül a nagyi.

- Itt vagyok asszonyom.- emelte fel a férfi, majd hátraszólt a válla felett

- Hozd a csomagokat.

- Én?- kérdeztem megszeppenve.

- Szerintem ő súlyosabb mint a táskája.-emelte meg egy kicsit a nagyit és öltönye összegyűrődött.

- Menj csak. - adtam meg magam. Bár szerintem akárhogy döntök, rám hárul a dolog.

Elvettem a nagyi táskáját és beléptem a háznak nevezett monstrumba. Nem kellett volna meglepődnöm, de olyan szinten lenyűgöző volt, hogy elfelejtettem becsukni a számat. Tipikus csigalépcső volt benne, mint a Gatsby-ben. Az egész padlót fehér márvány borította. Minden úgy csillogott hogy szinte fájt. Mikor a fiú lejött, immár nagyi nélkül, muszáj volt megkérdeznem:

- Maga tartja ilyen rendben ezt a házat Bendegúz?- röstellem, de a végére elnevettem magam. Az a srác maximum huszonöt éves volt. Jól nézett ki és ennek ellenére azzal tölti a hetét hogy egy nagymama házában takarít? Ráadásul tényleg takarít mert a ház ragyogott.

- Hogy is hívnak?- kérdezett vissza a takarító-fiú.

- Boglár. Vári Boglárka.

- Nos. Boglárvári Boglárka. Sajnálattal közlöm, hogy az én életem biztos jobb a te modorodnál. Mert bár igen, szingli vagyok és egy nagymamával lakok. De a fizetés nagyon nagy és szeretem a mamát. Meg a rejtélyeket. Nem tudom érted-e mire gondolok de van ebben a házban valami titokzatos. És mielőtt azt hinnéd, hogy ezt itt - mutatott körbe a két kezével - mind ingyen csinálom, gyere fel velem.

- Semmi kedvem ahhoz, hogy bemutasd nekem a kastélyod, oké? Csakis azért jöttem ide, mert nagyi ragaszkodott hozzá. És csakis azért tettem eleget kívánságának, mert ma délután, hangsúlyozom véletlenül, nekimentem. Amit azóta is bánok, ha érted mire gondolok.-mutattam körbe én is a kezemmel.

- Nem mehetsz el. Mikor a mama felébred keresni fog. És ha nem talál pánikrohama lesz. Évek óta nem járt senki ebben a házban rajtam és Károlyon kívül.

- Akkor majd Károly elszórakoztatja!- vágtam rá.

- Bogi. Károly az aki meghalt. Az előző takarító.

- Ez esetben - néztem körbe - üdv Károly! Előző takarító! Remélem megtalálja a módját annak, hogy életben tartsa a nagyit amikor rájön, hogy elmentem. Viszlát!-fordultam meg.

- Bármilyen csábító is volt az előző "szellemekkel beszélek" jeleneted, azt kell hogy mondjam, maradj.

- Minek?!- fakadtam ki.

- Aludj itt. Reggel majd beszélsz a mamával. Én sem tudom miért tart itt téged. Nem vagy az a tipikus kedves lány aki feldobná a napját.- Bendi megfordult és elindult felfelé- Ja igen! A szobád a harmadik emelet legvégén lesz. Egy piros ajtó. Remélem a gorombaságod ellenére a színeket még látod.

- Nagyon idegesítő a stílusod!- ordibáltam fel utána. Bár akkor már én is beláttam, hogy az enyém talán idegesítőbb.